Nem meglepő módon továbbra sincs áttörés. Az a kevés információ, amit a függöny mögött zajló magas szintű egyeztetésről kitudódik arra enged következtetni, hogy továbbra sem közelednek az álláspontok. Újabb szövegtervezet jár kézről-kézre, a korábbiakhoz képest lényegi előrelépést nem, viszont lényegi visszalépést többet is tartalmaz.
A tervek szerint a két kulcsfontosságú munkacsoport tovább folytatná a munkát, azonban a jelenlegi szövegváltozat még azt sem rögzíti, hogy meddig kellene döntés hozni. Korábban legalább a jövő évi, mexikói csúcstalálkozó meg volt határozva legvégső időpontként. Kibocsátási célszámokat sem tartalmaz, és amiben sokan bíztak, hogy az EU vállalja a 30%-os célt 2020-ra, egyelőre reménytelennek tűnik.
A dolgok állása tehát nem túl biztató, már csak azért sem, mert az államfők, kormányfők egy része már elindult haza. Ennek ellenére magas szinten folynak még az egyeztetések, de hogy mikorra sikerül a „Koppenhágai Megegyezést” lezárni – ha sikerül egyáltalán – még senki sem tudja. Ami biztos, hogy péntek éjszaka és a szombat hajnalban folytatódik a munka.